Gyászhír

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Karl Lopker, a QAD alapítója és negyven éven át vezetője, 2018. augusztus 25-én elhunyt.

Karl Los Angelesben született, az UCSB-n szerzett villamosmérnöki oklevelet. A főiskola mellett bőr pénztárcákat, szandálokat készített és értékesített kézműves vásárokon. 22 éves korára Styled Steer néven értékesítette bőr termékeit, majd neoprén szandálokkal bővítette termékportfólióját és 1973-ban Doug Otto-val megalapították a Deckers Outdoor Corporationt.

1979-ben Karl a Deckers-nek keresett szoftvert és az akkori barátnőjével - majd feleségével - Pam Meyerrel alapította meg a QAD-t kifejezetten gyártó cégekre specializálódva. Karl egy olyan szoftvert akart, ami képes több számítógépen futni. Elkészült az MFG/PRO, amellyel a vállalat nemzetközi sikereket ért el. Ez volt az első gyártó szoftver UNIX-ra.

Néhány helyi, Santa Barbara-i ügyféllel indult vállalkozásuk, amelyek márkái hamar befutottak, így gyorsan kellett alkalmazkodniuk a nemzetközi követelményekhez. A QAD ma már több mint 100 országban jelen van világszerte.

Karlt kivételes szakmaiságán kívül az embersége és humora is megkülönböztette. Biztosak vagyunk abban, hogy a QAD Pamela Lopker vezetésével továbbra is sikeresen fog működni. Ebben az Isys-On támogatására továbbra is számíthat a QAD széles közössége.