Nemzetközi elismerést kapott az ISYS-ON a QAD partnertalálkozóján

Athén adott otthont a QAD idei nemzetközi partnertalálkozójának, amelyet 2025 áprilisában rendeztek meg. Az eseményen partnerek, iparági szakértők és a QAD vezetői gyűltek össze a világ minden tájáról. A találkozó célja az volt, hogy teret adjon a tapasztalatcserének, az újdonságok megismerésének és a közös fejlődés ösztönzésének.

A résztvevők átfogó képet kaptak a QAD elmúlt évi eredményeiről. Emellett első kézből ismerhették meg a legújabb technológiai fejlesztéseket és irányvonalakat. Kiemelt téma volt, hogyan reagál a QAD az iparági változásokra, a vevői igények gyors átalakulására és a globális gazdasági kihívásokra. A bemutatott megoldások középpontjában a rugalmasság és a gyors alkalmazkodóképesség állt.


A rendezvényen került sor a 2025-ös QAD LEAP Awards díjak átadására is. A LEAP program több mint 150 partnert tömörít világszerte. A díjakat azok a partnerek kapják, akik kiemelkedő módon járultak hozzá a QAD ügyfeleinek sikeréhez.


Az idei évben az ISYS-ON Kft. elnyerte a „Sales Excellence” díjat, amellyel a QAD nemzetközi közössége ismerte el a cég értékesítési teljesítményét és ügyfélorientált munkáját. Az elismerés újabb bizonyíték arra, hogy az ISYS-ON Kft. stabil szereplője az ERP-piacnak.


Az ISYS-ON immár közel harminc éve kizárólagos magyarországi forgalmazója a QAD vállalatirányítási rendszerének. A vállalat nem csak ERP bevezetésével, hanem egyedi fejlesztésekkel, informatikai tanácsadással segíti a gyártócégeket a digitális átalakulásban. Az ISYS-ON és a QAD együttműködése olyan testreszabott, rugalmas megoldásokat kínál, amelyek valós üzleti értéket teremtenek, és hosszú távú versenyelőnyt biztosítanak a partnerek számára.